Olyan címet találni, ami egyszerre kattintásvadász és igaz, akkora siker egy cikk írójának, mint egy valamirevaló rappernek olyan fülbemászó szöveget kiötölni refrénnek, ami értelmes is.
Tudom, tudom, a Belépő lemez megjelenése óta eltelt egy családalapításra elegendő idő, de az aktualitás a népszerűséghajhászás ikertestvére, ezt bármelyik egy- vagy kétszámjegyű olvasótáborral bíró blogger megmondhatja.
Azt azért ebben a véleménypanelek uralta kulturális térben érdemesnek látom előre kikötni, hogy igen, lesznek a cikkben negatív kritikai megjegyzések, és lesznek közülük olyanok, amikre NB-nek és zenekarának nagyobb népszerűségével oksági kapcsolatban lévő változásának vonatkozásában mutatok rá (hogy a változás és a nagyobb hallgatottság közül melyik ok és melyik okozat, jó kérdés). De ez esetben nem a „régen minden jobb volt” meg „eladtad magad” mantrák szellemében zajló notórius bálványdöntögetés a motiváció, éppen ellenkezőleg. NB régóta az egyik kedvencem, és a Belépő LP első meghallgatása után pont az elvakult rajongásom leküzdése volt a legnehezebb feladat, hogy lássam a lemez hibáit és erényeit egyaránt. Szörnyű egyébként, hogy ilyen előzetes szabadkozásba kényszerít a tény, hogy a nosztalgikus hallgatói attitűd kitermelte a maga antitézisét, amely minden efféle károgóval felvett harc közben jut el odáig, hogy a változást természetéből fakadóan jónak tartja, a szélesebb rétegeket elérő, „feltörekvő” előadók gyakori eljellegtelenedését üdvözöli. Pedig mindkét szemlélet hamis, és erre a Belépő tökéletes példa. Mert NB változásának vannak pozitív és negatív részei.
Mert azt például nehéz tagadni, hogy a Belépő zeneileg majdnem akkora ugrás a Mixtape-hez képest, mint a Mixtape a Kísérletekhez képest (mely utóbbit egyébként NB nem is tartja számon mint első albumát, ami persze érthető, Ady első kötetének is sokszor az 1906-os Új verseket tekintik). A hangzás makulátlan, az alapzenék ötletesek és egyediek. NB alapjaiban szemérmetlen eklektikával vegyíti az autentikus hip-hop elemeket (beatbox, scratch) az „élőzenével” és a poposabb hangzással. A rímtechnika is rengeteget fejlődött az előző lemezekhez képest. Ugyan a rímek hossza észrevehetően nem változott az eddigiekhez képest, ezek az átlag 3-5, de helyenként 7-8 szótagos összecsengések sokkal kevésbé hatnak kikényszerítettnek. Korábban gyakorta támadhatott az az érzésünk, hogy a szövegek vannak a rímekért, és nem fordítva. A Kísérleteken helyenként ilyen, már-már gyermeteg sorokat találhatunk:
Az életvitel agykontroll. Hogy mit tettem meg érte?
Hisz nem ugrottam nagy pontról, de megihletten megérte
magasabb szintekre az jön fel is. Verésre
számítson, ki szart se fordít az önfelismerésre.
Bár a Mixtape-en kicsit többet kell keresgélnünk, ha kínrímeket akarunk találni, de azért akad:
Mindegyikünknek adott az út, hogy itt ebbe mér’ csüng?
Mindegy, mit gondol, nem kell, hogy mindenben egyetértsünk.
Ezek a kínrímek általában abból fakadnak, hogy az írójuk „túlvállalja” magát, és ezért helyenként a tartalmi kohézió és/vagy a szintaktikai szabályosság szenved csorbát. Jól bizonyítja ezt, hogy a rendkívül hosszú sorokból álló Én kérek elnézést című dalban nem találhatunk ilyeneket. Egyszerűen azért, mert húsz-huszonöt szótagból ötöt rímeltetni könnyebb, mint tizenötből.
NB hatalmas fejlődésének jele, hogy a számok koncepciózusabbak, tartalmilag tudatosabban strukturáltak, mint valaha, a fogalmazás pedig bár sajátos és helyenként ad hoc jellegű, de mindig szabályos és frappáns, de emellett a rímek ugyanolyan tiszták és hosszúak. Akadnak ilyen sorpárok,
Azt a wifi-ért a tüntetés a Wesselényig ér?
Marad tradíció, hogy ne hidd, amit sok meselény ígér.
de ezek mindig „punchline”-ként csapódnak le a hallgatóban a dalok egy-egy könnyedebb részénél, jó érzékkel oldva például a Filterek olykor túl tömény cinizmusát és melankóliáját. A korábbiakhoz képest gyakoribbá váltak a bonyolultabb rímképletek is, ami azért örömteli változás, mert NB flow-jához és rímtechnikájához különösen jól passzol a hosszú rímvárás (ez a téma külön cikket érdemelne).
A flow is sokat változott: a hadarások már nem végtelenített darálások, sokkal jobb az artikuláció (a Megállíthatatlan pár hallgatás után szövegkönyv nélkül is érthető) és kifejezőbb a hangsúlyozás; NB egyre többször mer belassítani, illetve elhagyni azt a nagyon fülbemászó, de egy idő után monotonná váló El Magico-i stílust, amely a szövegelés ritmikáját, tempóját szorosan az alaphoz igazítja (a másik pólus e téren a lemezen is szereplő, sokszor élőbeszédhez közelítő Tink).
Az album talán legnagyobb erőssége az NB-re korábban nem (mindig) jellemző tematikus szerkesztettség. A számok szinte mind egy-egy gondolati egységet alkotnak, különböző témákról. Jellemző a lemezre, hogy a korábbiakkal ellentétben nem találni rajta a hip-hop egyik legsajátosabb műfaját, az oltogató ódát, a konkrétan meg nem nevezett, E/2-ben megszólított „béna rappert” támadó dalt. Illetve van egy hasonló szám, a Megállíthatatlan, ahol elhangzanak ilyen sorok, de ezek ön- és műfajreflexív kiszólásokkal vannak tompítva, átértelmezve.
Ez alapján tekinthetünk úgy is az „új” NB-re, mint aki a saját szubkultúrájának stílusjegyeit felülvizsgálta és szelektálta, és a megmaradásra ítélteket új elemekkel vegyítve autonóm előadóként tevékenykedik tovább, aminek járulékos előnye a nagyobb hallgatottság. A másik értelmezés persze az, hogy a tömegkultúra kritériumrendszerének megfelelni igyekezvén önmagát „elpoposította”. Egyelőre még nem tudom, e kettő közül melyik és mennyire igaz.
Felmerül például a kérdés, hogy a LOL mennyire is akar társadalomkritikus lenni. Értem én, hogy a dal ironikus, a klip egy paródia. De annyira tökéletesen átadja azt a kulturális mocskot, amit parodizálni akar, hogy a kommenteket olvasva és a koncerten mellettem bulizó embereket szemlélve jogosan horgad fel bennem a gyanú, hogy akik ezt a számot szeretik, azok 90%-ának fogalma sincs arről a szekunder értelmezésről, ami elvileg az egész lényege. Ha ehhez hozzáadjuk Péterffy Lili koncerten tanúsított viselkedését, gesztusvilágát, mennyire mondhatjuk jogosan, hogy ez egy ellenkulturális állásfoglalás, ez egy médiahekk? Ha a kulturális értékét nézzük, a benne rejlő mélyebb értelmezési rétegeket kell-e néznünk, ha a befogadó oldalon ezt az indirekt közlést a többség nem veszi észre vagy nem érdeklődik iránta? Egyre inkább azt érzem, hogy utóbbi két kérdésre a helyes válasz a nem.
Az is kérdés, hogy helyes-e a rendszert kritizálni és – fogjuk rá – bomlasztani úgy, hogy közben éppen a kritizált attitűdök részleges vagy teljes elsajátításával léptünk be ugyanide mi is. A kérdés teljesen analóg Soros György filantróp tevékenységének megítélésével: lehet-e hiteles az a jótékony milliárdos, aki éppen annak az igazságtalan rendszernek a haszonélvezője, amely igazságtalanságainak enyhítésére törekszik. Gulyás Marci csinált erről egy szuper videót. Szerintem nem. Nem helyes ezt tenni. Mert NB minden médiaszereplését figyelemmel követem évek óta, és a tőle teljesen idegen, színes-szagos stúdiókban bemutatott obligát lazáskodás elfogadása, a megalázóan bugyuta riporteri kérdésekre adott tisztelettudó válaszok aláássák annak a kritikus szemléletnek a tekintélyét, amit pl. a Filterek olyan markánsan képvisel. Persze jó lenne azt gondolni, hogy valójában a nagyobb platformok vannak ezekért az üzenetekért, de a zenekar nyilvánosság előtti megnyilvánulásai inkább a fordítottjáról tanúskodnak, és idézőjelbe teszik a társadalomkritikus sorokat. És vannak olyan pontok, amiken tetten érhető némi alkalmazkodás a tömegkultúra normatív igényeihez (hogy egy kézenfekvőt mondjak, a rádióba szánt dalokban nincsenek trágár szavak). De csúsztatás lenne ezekből levezetni a zenekar dekadenciáját, mert számtalan jel van, ami bizonyítja, hogy ez a zenekar elsősorban még mindig a zenéért zenél (például a Vissza című számban NB sorai fordított akrosztichont alkotnak – ezt nem is vettem volna észre, ha nem olvasok bele a kommentekbe).
De persze kár volna tagadni, hogy NB-ék messze a legjobb „mainstream” zenekar ebből a Halott Pénz és Wellhello-féle kalapból, de ezzel nem sikerült kifejeznem, hogy mennyire jók. És a fentiek ellenére én magam örülök, mikor Soros jótékonykodik, és akkor is, mikor NB szól a rádióban.
